NOLKA FILMES BLOGJA

A szavak ereje, avagy új Volker Schlöndorff filmet láttam

2014. szeptember 13. 21:23 - Valerya2

"Hol kezdődik és hol ér véget egy tábornok - egy katona - önbecsülése?"

"A tekintetem nélkül mégsem mehetek ki az utcára.."  Két mondat egy filmből.


Hirtelenjében ezek, órákkal a mozi után. Az egyiket a főhős, a másikat egy abszolút mellékszereplő mondta. Egyikük német, másikuk francia. Egyikük áldozat, másikuk...mi is? Leigázott? Nem...valójában mindketten áldozatok.


Volker Schlödorf filmet láttam. A német "új hullám" egyik nagy örege - Bádogdob 1979(Arany Pálma, Oscar-díj) - új filmjében kedvenc témájához tér vissza. Párizs, háború, bűn és bűnhődés. Kicsit plagizáltam ezzel az utolsó hasonlattal, ám nem véletlenül. Valójában feloldozás illene ide, mégis inkább a bűn határainak feszegetését érzékeltem e moziban.

Schlöndorff erős érzelmekkel kötődik Párizshoz. 1956 után itt élt családjával és filmes sikerei szintén innen erednek. E két tény rányomja bélyegét a filmre. Gyorsan hozzáteszem, ez egyáltalán nem áll rosszul a mesterien megcsinált mozinak. A rendező ugyanis profi. Történelmi tények kulisszái mögül előbukkanó érzelmek azok hatása, még inkább vezető szerepe. Amit az ember nemigen ismer el. Ismerjük a Bádogdob c. Günter Grass regényből készült őrült jó adaptációból.


Az utolsó éjszaka Párizsban csak címében emlékeztet a másik mágus, Bertolucci filmjére. Itt másról van szó.  Itt a diplomácia mesterségének állított szép mementót Schlöndorff. Látszólag ennyi. Természetesen nem voltam meglepve, hogy valójában a film sokkal, de sokkal többről szól.


Dráma a drámában. Egy háborús végjáték kereteibe ágyazott emberi-morális válság részletes rajzát csodálhattam. Igen finom eszközökkel, lenyűgöző színészi játékkal.

A téma egy titokzatos politikai, történelmi kérdés. Miért nem rombolta porig egy ezzel megbízott tábornok a háborús pusztítástól sújtott Európában Párizst a fény városát? Amikor pontosan tudta, a Führer kifejezett óhaja lenne látni a civilizáció, az európai kultúra egyik fellegvárának számító francia főváros pusztulását. Kéjelegni az előjogok lerombolásában. Kéjelegni a bosszú édes kielégítésében. A beteg lélek irigysége kapott volna itt egy hatalmas zsetont.

Azonban elmaradt a robbantások sorozatával tervezett tömegpusztítás. Meghiúsult a tervezett grandiózus bosszú.

Igaz a háború e szakaszában már tudták Európában, hogy a németeknek vége. De a Führer még nem adta fel. Így nem adhatták fel katonái, a hadak parancsnokai sem. Bármi áron biztosítani kellett lojalitásukat, kitartásukat. Bármi áron. Ez fontos tényező a filmben és megdöbbentő pillanatokat szerzett nekem. Ahogy a főhős, Dietrich von Choltitz tábornok fokozatosan tárja fel a végjátékra kényszerítés eszközeit. A motivációit ismerte. Jobban, mint katonái.


Két ember izgalmas, többször idegfeszítő párbeszédeinek sora ez a film. Időnként, "pihentetőül", nyomatékul(?) a külvilág történéseibe pillanthatunk bele. Aztán vissza a párizsi Meurice hotelba, Choltitz tábornok főhadiszállásának zárt falai közé.

A másik emberről még nem is szóltam. Nordling konzul Párizs, az ember alkotta szépség és az emberi élet értékének védelmében önfeláldozó módon veti
be szakmája összes eszközét. Csak szavakat.  Ezek erejével éri el azt, amit elér.

 Hogy megakadályozza a további vérontást. Hogy ezzel talán megmentse Choltitz tábornok lelkét is.


A két főszereplő közül egyértelműen a német tábornokot alakító Niels Arestrup alakítása nyűgözött le. Csak felsőfokon tudok róla szólni. Lelki őrlődésének, a katona-tudat felmorzsolódásának látványa elképesztő élményt nyújtott. A diplomatát alakító André Dussolier ügyes és okos érvei, hatalmas lelkiereje szintén meggyőző, mégis, a két férfi macska-egér játékának abszolút győztese nálam Arestrup.

 

 


A film alapját képező Cyril Gely színdarab ma is látható a párizsi Theatre de la Medelaine-ben. Ugyanazzal a két főszereplővel, akik a filmen, így jóval nagyobb közönség előtt játsszák el Párizs megmenekülésének elképzelhető forgatókönyvét.

 

Theatre de la Madeleine színpadán


Ugyanis nem tudni azóta sem, miért nem dőlt romba Párizs, a felszabadulása előtt utolsó éjszaka. A legracionálisabb magyarázat az, hogy a németeknek már nem volt idejük befejezni a gondos mérnöki munkával megtervezett dúlást. Talán... De lehet, hogy tényleg a lelkierő illant el, mert a félelem, amit a Führer beléjük táplált, azt is felemésztette .



Nem említettem egy pikáns poént. A Meurice Szálló egy hajdanvolt kurtizán és a társadalmi hierarchia legmagasabb fokán elhelyezkedő férfi liesonjainak rejtekhelyeként, titkos bejárattal, járatokkal volt ellátva. Nordling konzul helybéliként ismerte a hely történetét, ismerte az utat a német tábornok lakosztályához. Lehet, hogy a német lélekhez is? Arra nem is merek gondolni, hogy Schlöndorff célzatosan emelte be egy kurtizán alakját a főváros megmenekülésének történetébe.

Ha tehetitek, nézzétek meg, nem fogtok csalódni.

 

Utóirat:

 az előszó első mondatát Choltitz tábornoktól, a második egy francia szobalánytól idéztem.

 

Adalék:

Párizs felszabadításának 70 évfordulóját a franciák most, augusztus 24-én ünnepelték. 1944. augusztus 26-án Leclerc tábornok a francia ellenállás vezetőivel (la Résistance) és Charles de Gaulle tábornokkal győzelmi meneten vettek részt a francia fővárosban. A párizsiak számára ekkor ért véget a 2. világháború.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása